Az ízületi gyulladás lelki oka

Az ízületi gyulladás lelki oka hagyományosan egy félreértéseken alapuló és hiedelmekkel teli ködös kép. Nem csoda, hiszen nem a természeti törvényeken alapuló ok-okozati összefüggésben figyeltük a folyamatokat, melyek az ízületi gyulladáshoz vezettek.

Ebben a cikkben az új-medicina segítségével fényt derítünk az ízületi gyulladás valódi okaira a vele kapcsolatos téveszmék eloszlatása végett.

Pityu esete a sufnival

– Kellene egy fatároló, amibe jó sok tűzifa elfér, és még sok minden más is. – vetette fel Panni, Pityu felesége.
– Majd én megépítem! – mondta Pityu lelkesen.
Az alapozás pár nap alatt elkészült, és nemsokára a szükséges faanyag is megérkezett.

Ott volt a farakás az udvaron, 6 és 8 m-es fenyőgerendák. Pityu nézegette, kerülgette a szépen egymásra rakott gerendákat, és kezdett elbizonytalanodni: nagyon súlyosak voltak a gerendák, alig bírta megemelni őket a végüknél fogva. Egyre inkább kezdett elhatalmasodni rajta a „nem tudom megcsinálni“ érzés. „Én ezt elvállaltam, de hogy fogom megcsinálni? Hogy fogom én ezeket a nehéz szálfákat felállítani, egymáshoz rögzíteni…? Képtelen vagyok rá.“

Több mint egy hét telt el kétségek között és az elvárások súlya alatt. Egyik reggel arra ébredt, hogy mindenképpen elkezdi, aztán majd csak lesz valahogy. El is kezdte az építést, és a menet közben támadt ötleteivel, lépésről lépésre haladva, végül sikerült felépíteni a gerendavázat, majd a tetőt. Egy hét múlva a cserepek is felkerültek a lécekre.

Késő délután volt amikor az utolsó cserép is a helyére került. Pityu ott ült az elkészült sufni tetején: „Lám-lám, mégiscsak sikerült, mégiscsak képes voltam felépíteni.“ – gondolta és nagyon büszke volt magára. Ujjongó örömmel a szívében, diadalittasan nézett körül. Végtelen nyugalmat és derűt érzett, fáradt volt, békés és boldog. Panni is elismerően nyugtázta az eredményt.

Aznap este mosollyal az arcán aludt el, azzal a gondolattal, hogy a világ nagyon kerek.

Éjfél körül iszonyú fájdalomra ébredt: a jobb vállában szúró, hasogató sajgást érzett. A fájdalom folyamatos volt. Hömpölygött, mint egy zúgó, megáradt folyó, egyetlen pillanatra sem szűnt.

Napok teltek így állandó sajgásban. Volt már némi új-medicinás ismerete, ezért tudta, hogy a gyulladás ami a vállában van, természetes folyamat, a konfliktus utáni szakasz jellemzője. Tudta, hogy minden rendben van. Tudta, hogy a vállának valamelyik kötőszövete éppen visszaépül, megújul. Azt is tudta, hogy a fájdalom teljesen természetes jelenség, ami éppen abban segít, hogy a lehető legjobban óvja és kímélje az adott testrészt.

Ezért többnyire csak ült vagy feküdt, megkeresve a legkényelmesebb testi pozíciót. Hideg vizes törölközővel borogatva a vállán lévő forró duzzanatot és várt. Néha sikerült hálát éreznie, mert tudta, hogy a fájdalom gyógyulást jelent. Ilyenkor kis időre teljesen elmúlt a hasogatás. Ekkor nagyon boldog volt, mert érezte, hogy ő az, aki irányít. Nem érezte magát a fájdalom áldozatának, elszenvedőjének. Teljesen átadta magát ennek a boldogsággal és hálával telített sajgó jelenlétnek.

Megközelítőleg egy hét múlva érezte, hogy a duzzanat, a feszülés csökken és a forróság is alábbhagy, már nem fáj annyira. Eltelt még egy-két nap és már sokkal jobban tudta mozgatni a karját, csak enyhe húzódás jelezte a fájdalom egykori helyét.

Az ízületi gyulladást kiváltó lelki konfliktustípus

Most nézzük meg, hogy milyen lelki konfliktust élt meg Pityu, ami végül a vállán lévő fájdalmas ízületi gyulladáshoz vezetett.

Az érzelmi tartalom, a lelki megélés szavakban kifejezve így fest: „Megígértem Panninak, hogy felépítem a sufnit (elvállaltam a munkát) de úgy érzem, hogy nem vagyok elég erős, hogy én ezekkel a gerendákkal elbírjak!“. „Segítséget nem hívok, mert egyrészt nem akarom a barátaimat terhelni, másrészt nincs arra pénzem, hogy kifizessek egy szakembert. Pannit se kérhetem meg, hogy segítsen, van neki elég dolga és különben is nem nőnek való az építkezés.“

Pityu magára maradt a problémával, amiről senkinek nem beszélt, de úgy érezte, hogy muszáj megcsinálnia amit bevállalt. Ha Pityu beszél valakivel arról, ami nyomasztja, akkor valószínűleg kapott volna segítséget az építéshez. Ami ennél is fontosabb, nem szenvedett volna el biológiai konfliktust. Egyszóval megúszta volna a kellemetlen ízületi gyulladást. A biológiai konfliktus (DHS) létrejöttének feltételeiről ebben a cikkünkben tudsz bővebben olvasni.

Az Új-Medicina első természettörvénye kimondja, hogy minden testi elváltozás egy biológiai konfliktussal kezdődik. Ebből kiindulva, először is vizsgáljuk meg, hogy mi az ízületi gyulladás lelki oka, mi az a lelki konfliktus, mely elindítja a hozzá vezető folyamatot.

Az ízületi gyulladás lelki oka,

pontosabban az ízületi gyulladáshoz vezető folyamatot elindító lelki konfliktustípus egy önbecsülés-letörési, önértékelés-csökkenési konfliktus mozgással, mozgatással, elmozdulással kapcsolatban. Egy olyan félelem alapú megélés, amikor: félünk attól, hogy nem vagyunk elég jók valamilyen mozgással, mozgatással kapcsolatos dologban. Félelem attól, hogy nem vagyok elég jó, nem bírom, képtelennek érzem magam mozgásra, mozgatásra, helyváltoztatásra.

A porcok, inak a testben több helyen vannak. Ezért a testi elváltozás elhelyezkedését az önbecsülés letörés funkcionális vonatkozása határozza meg – mozgási, mozgatási vagy végtagi vonatkozás. Más szóval az elváltozás helye attól függ, hogy milyen funkciót lát el, illetve mire használjuk az adott testrészünket. Az új-medicina alaptanfolyam során részletesen kitérünk arra, hogy adott lelki tartalomnál, a test különböző pontjain miért pont ott és miért pont az a kötőszövet lesz érintett.

Az érzelmi tartalom tehát, amit a konfliktus-aktív szakaszban pengetünk, egy önbecsülés-letörési, önértékelés-csökkenési konfliktus mozgással, elmozdulással kapcsolatban. A továbbiakban az egyszerűség kedvéért hívjuk csak önértékelési konfliktusnak.

A 3. természettörvény szerint a fenti lelki konfliktus-típusra testünk kötőszövetei reagálnak. Az ízületek is – inak, porcok – a kötőszövetek csoportjába tartoznak.

Az önértékelési konfliktusok esetében a konfliktus súlyossága meghatározza, hogy a lágy vagy a keményebb kötőszövet lesz-e érintett az elváltozásban. Ez azt jelenti, hogy minél súlyosabban élünk meg egy ilyen konfliktust az életünkre vonatkoztatva, annál mélyrehatóbb elváltozást indítunk el. Vagyis a megélt konfliktus súlyosságától függ, hogy a lágy kötőszöveteink vagy a kissé keményebb porcok, inak, esetleg a legkeményebb kötőszöveteink, a csontok lesznek érintettek. Nem mindegy, hogy úgy nem vagyok elég jó, hogy valamire képtelennek érzem magam vagy úgy nem vagyok elég jó, hogy totál vesztesnek érzem magam és végérvényesen sikertelennek.

Az ízületi gyulladáshoz vezető folyamat elindítója az önértékelési konfliktus

Agyunk az önértékelési konfliktusra válaszul beindítja az érintett kötőszövetek sorvadását, vagyis: ha valami nem elég jó, akkor előbb bontsuk le, és utána építsük újjá. Az 5. természettörvény kimondja, hogy testünkben minden elváltozásnak értelme, célja van: alkalmazkodás a konfliktus helyzethez. Az ízületi gyulladás esetében az elváltozás biológiai értelme a konfliktusmegoldás utáni szakaszban nyilvánul meg: a porcok, inak újjáépítése erősebbre, strapabíróbbra, mint előtte.

Az ízületi gyulladáshoz vezető folyamat is – mint minden megbetegedés, amit nem mérgezés, baleset vagy sugárzás okozott – két szakaszban zajlik.

A folyamat –, azaz az értelmes biológiai különprogram (ÉBK) – nem akkor „indul”, amikor megjelennek a kellemetlen ízületi fájdalmak. Már azokat megelőzően, a lelki konfliktus elszenvedésekor, a lelki folyamatokkal egy időben indulnak a testi folyamatok is: az érintett területen a kötőszövetek sorvadása, előbontása, a későbbi erősebbre építés céljából. Azonban amíg a lelki konfliktust éljük – „Nem vagyok elég jó!” –, addig nem veszünk észre magunkon semmit, nincsenek testi tüneteink. Nem észleljük, hogy az adott területen lévő ín vagy porc sorvad.

Ízületi gyulladás ÉBK - konfliktusaktív szakasz
Az ízületi gyulladás lelki oka egy önértékelési konfliktus.
Az érzelmi megrázkódtatás (DHS) után azonnal elindul a kötőszövet előbontása, sorvadása

Természetesen ezek a folyamatok nem tudatosak. A lélek az agy közreműködésével irányítja őket, és ősi biológiai programok szigorú rendje szerint zajlanak.

Mikor jelenik meg az ízületi gyulladás?

A kellemetlenségek, vagyis a testi tünetek – jelen esetben az ízületi gyulladás – akkor jelentkeznek, amikor lelkileg megnyugszunk (KM = konfliktus megoldás), vagy másképp mondva leszállunk a konfliktusról.

A konfliktus megoldása után indul a helyreállítási folyamat, mely az érintett kötőszöveten keletkezett sorvadás ödémás közegben történő helyreállításával jár. Ebben a második szakaszban vesszük észre a tüneteket, jelen esetben az ízületi gyulladást, és az illető területen fájdalom, duzzanat, sajgó, égő érzés jelenik meg.

Ízületi gyulladás ÉBK - konfliktus megoldás utáni szakasz
A konfliktus megoldás után indul a helyreállítási folyamat, mely az érintett kötőszövet ödémásodásával (gyulladásával) jár, és fájdalom, duzzanat, sajgó, égő érzés kísérik.

Az Új-Medicina 4. természettörvénye írja le, hogy mikor és hogyan dolgoznak testünkben a bennünk élő mikroorganizmusok. Az ízületi gyulladás esetében a megoldás utáni szakaszban a baktériumok közreműködésével történik a konfliktus aktív szakaszban előbontott szövetek újjáépítése. A 2. szakasz során az elbontott szövetek visszaépítésre kerülnek.

Ízületi gyulladás ÉBK - konfliktus megoldás utáni szakasz
A folyamat végére az adott szöveten tartós megerősítés jön létre

A folyamat végére az ízületi gyulladás megszűnik, és az adott szöveten tartós megerősítés jön létre, mert ha valami nem elég jó, akkor azt meg kell erősíteni, hogy legközelebb jobb legyen. Az, hogy az ízületi gyulladás mennyi ideig tart, attól függ, hogy mennyi ideig voltunk benne a konfliktus-aktív szakaszban, vagyis mennyi ideig értékeltük le valamilyen képességünket vagy akár egész lényünket.

Lélek – Agy – Szerv törvényszerű kapcsolata

Mindaddig, amíg a lélek azt hajtogatja, hogy „nem vagyok elég jó… képtelen vagyok… nem vagyok elég jó…“, addig az agy az érintett agyi relén keresztül folyamatosan azt a vezérlést továbbítja az adott szövetrész felé, hogy „szövetet előbontani… szövetet sorvasztani… szövetet előbontani, sorvasztani…“. Ezek után az illető szövetrésznek nem marad más választása, mint sorvadni, sorvadni, sorvadni… A konfliktus megoldás utáni szakaszban változik a helyzet. A lélek újra „jól van“, már azt mondogatja, hogy „elég jó vagyok…“, az agy válaszreakciója az, hogy „szövetet újjáépíteni…“, a szövet pedig természetesen teljes gőzzel újjáépülésbe kezd.

Ízületi gyulladás ÉBK - két szakasz
Az értelmes biológiai különprogram két szakasza Lélek-Agy-Szerv összefüggésben.
A lélek az agy közreműködésével irányítja a folyamatokat, melyek ősi biológiai programok szigorú rendje szerint zajlanak.

Az ízületi gyulladás tehát nem más, mint az érintett szövetrészen keletkezett sorvadás ödémás közegben történő helyreállítása, vagyis a szövet újjáépítése. A gyulladás szükséges ahhoz, hogy az adott helyreállítási folyamat le tudjon zajlani. Ezért mondhatjuk, hogy kellemetlen és fájdalmas volta ellenére a gyulladás hasznos, nélküle nem tudna végbemenni az adott szövet újjáépülése. Hasonló ez ahhoz, mint amikor egy lakásfelújítás során átmenetileg felborul a megszokott rend, azzal a céllal, hogy a folyamat lezárulta után minden szebb és jobb legyen.

Amikor megjelenik az ízületi gyulladás, tehát a fájdalom, sajgás, hasogatás, akkor tudhatjuk, hogy lelkileg megoldottuk az elszenvedett önértékelési konfliktust. A gyulladás tehát egyfajta jelzésként is működik, és már csak tisztáznunk kell magunkban, hogy pontosan milyen ügyben vagy kivel kapcsolatban értékeltük le magunkat.

Tehát egyfelől a gyulladás nélkülözhetetlen a szövetek regenerációjához, másfelől azt jelzi nekünk, hogy a testi elváltozás megoldás utáni szakaszában vagyunk.

Az ízületi gyulladás lelki okának feltárása azért is fontos, hogy egyrészt tudatosítsuk, hogy ez egy lelki megélés minta. Egy olyan tudatalatti lelki program, amely bizonyos történésekre egy bizonyos lelki válaszreakciót indít el bennünk. Másrészt a történések megértése úgy segíti a tudatosságunk növekedését, hogy egy esetleges következő hasonló konfliktust már nem fogunk olyan súlyosan megélni. Nem maradunk benne olyan sokáig, hamarabb észrevesszük magunkat. Vagyis hamarabb felismerjük azt az érzést, ami szinte észrevétlenül kúszik be a tudatalattinkból az életünkbe, és indít el automatikusan biológiai különprogramot. Ez azt is jelenti, hogy a betegség egy lehetőség a lelki fejlődésre. Ezen a ponton ér össze a spiritualitás és az Új-medicina.

A fentieken túl Pityunak lett még egy nagy felismerése, amikor jobban megvizsgálta, hogy miért nem kért segítséget azoktól, akik közel állnak hozzá. Sikerült rálátnia arra, hogy a kapcsolataiban több bizalommal és őszinteséggel a magányos küzdelmet örömmé lehet változtatni. Például úgy, hogy a barátaival együtt egy jó teremtő bulivá varázsolják a sufni megépítését.

A fájdalom, mint újabb konfliktusforrás

Nagyon fontos! Hogyha már elszenvedtük az önértékelési konfliktust, és megjelent az ízületi gyulladás a fájdalommal kísérve, akkor erre a fájdalomra tekintsünk úgy, mint a helyreállítási folyamat természetes velejárójára. Ha megijedünk a fájdalomtól, rossznak tartjuk, küzdünk ellene, elhatárolódunk tőle, akkor ezzel csak súlyosbítjuk a helyzetünket és hátráltatjuk a jótékony folyamatokat. Attól függően, hogy milyen a „viszonyunk“ a fájdalommal, lesznek vagy nem lesznek újabb lelki konfliktusaink a hozzájuk tartozó testi elváltozásokkal együtt.

A fájdalmat meg lehet élni hálával, ahogy Pityu tette, de legalábbis elfogadással. Lehet csillapítani természetes módszerekkel (borogatás, jegelés), melyeknek nincsenek mellékhatásai.

Hogyan hozhatunk össze magunknak sokízületi gyulladást?

Nézzük meg, hogy milyen újabb konfliktusokat szenvedhetett volna el Pityu, amikor megjelent az ízületi gyulladás a vállában, hogyha nem érti a testében zajló folyamatot. Amikor megjelenik valamilyen tünet a testünkben, az általában hátráltat minket bizonyos szinten a normál életvitelünkben. Hogyha nem vagyunk elég tudatosak, akkor máris megnyílik előttünk a lehetségesen elszenvedhető lelki konfliktusok széles tárháza. Például Pityu újabb biológiai konfliktusokat csinálhatott volna magának abból, hogy a vállában lévő fájdalom miatt nem tudja végezni a munkáját, nem tud elmenni sörözni a haverokkal, nem tud autót vezetni, nem tud rendesen fogat mosni, nem tud…

Ízületi gyulladás mint újabb konfliktusforrás
Ha a tünetektől újabb önértékelési konfliktus(oka)t szenvedünk el, máris teremtjük magunknak az újabb ízületi gyulladás(oka)t

Példák érzelmi megélésekre és a konfliktusok által elindított elváltozás testen belüli megjelenése:

  • „Nem tudok rendesen mozogni, közlekedni“ – térdek,
  • „Nem tudom kezelni, kézben tartani…“ – kéz, ujjak, csukló,
  • „Nem tudok emelni, karban tartani, fenntartani…“ – felkar, könyék lesznek érintettek az elváltozás során.

Ezeket a változatos önértékelési konfliktusokat működtetve, variálva (hol egyikben hol a másikban sínylődve) hozhatjuk létre magunknak a tényleg kellemetlen sokízületi gyulladást.

Mindent egybevetve tényleg rajtunk áll, hogy vesszük-e a fáradtságot, hogy megtanuljuk és megértsük, valójában hogyan működik a testünk. Ha ezt nem tesszük, akkor egy egyszerű ízületi gyulladás is válhat lefelé húzó örvénnyé.

Összefoglaló – Az ízületi gyulladás lelki oka

Az öt természettörvény által:

  • Nemcsak úgy általánosságban beszélünk az ízületi gyulladás lelki okairól, hanem pontosan meghatározhatjuk az ízületi gyulladást kiváltó lelki konfliktust. Megérthetjük a bennünk zajló lelki folyamatok és a testi tüneteink közötti törvényszerű kapcsolatot. Rögtön feltehetjük magunknak a kérdést, hogy vajon milyen önértékelési konfliktust éltünk meg korábban, melynek az egyenes következménye az ízületi gyulladás, mint testi helyreállítási tünet.
  • Tudni fogjuk, hogy nem rajtaütésszerűen és számunkra érthetetlen módon tört ránk a gyulladás, hanem épp ellenkezőleg. Azért van jelen, hogy az ödémás közegben helyre tudjon állni az „általunk” elsorvasztott kötőszövetünk.
  • Az ízületi gyulladás megjelenésekor tudni fogjuk, hogy a konfliktus megoldás utáni szakaszában vagyunk, és már csak türelmesen ki kell várnunk a helyreállítást. Az ízületi gyulladás pedig a fájdalommal együtt a folyamat végére megszűnik.

Határtalan teremtőképességgel megáldott csodálatos emberi lények vagyunk. Használhatjuk ezt az adottságunkat jó dolgok teremtésére, de tudatlanságból vagy nemtörődömségből ugyanezzel a képességünkkel bizony csúnya testi elváltozásokat is teremthetünk magunknak.

Lelki konfliktusaink mögött mindig félelmek állnak. Ezek feloldását kezdhetjük úgy, hogy megértjük a testi folyamatainkat és az azokat kiváltó lelki okokat. Így legközelebb nem fogunk megijedni, ha megjelenik egy kellemetlen testi tünet, és a félelmünkkel nem rontjuk tovább a helyzetünket. Mert célunk az, hogy a betegségektől való félelem helyett egyre nagyobb teret kapjon életünkben az értelem.

Ha szeretnéd megérteni a testi elváltozásaidat az Új-Medicina segítségével, akkor vegyél részt a következő új-medicina alaptanfolyamon.